Cégünk tulajdonosai – Dr. Rengei Antal, Dr. Szalay János és Dr. Perényi László – 1991 óta dolgoznak együtt a kisállatok gyógyításában.
Állatorvosi rendelőnket azért hoztuk létre Szegeden, hogy folyamatosan fejleszthessük tudásunkat, és részt vehessünk a legkülönbözőbb szakmai továbbképzéseken.
Egyéni érdeklődésünknek köszönhetően különböző területeken specializálódtunk, így széleskörű tapasztalatunkkal és naprakész tudásunkkal tudjuk segíteni a hozzánk forduló gazdikat és kedvenceiket.
Immár 40 év szakmai tapasztalat és több mint 130.000 gyógykezelt páciens áll mögöttünk.
Közülük mintegy 75-80.000 állatot kölyökkorától egészen idős koráig kísérhettünk végig, ami különösen nagy megtiszteltetés számunkra.
A hozzánk érkező gazdik leggyakrabban a kiemelkedő szakértelmet, a magas színvonalú technikai hátteret, a családias légkört és a hatékony csapatmunkát emelik ki rendelőnkkel kapcsolatban.
Rendelőnk szakmai elismertségét az is bizonyítja, hogy 100 km-es körzetből számos állatorvos küldi hozzánk betegeit szakellátásra, majd az általunk adott útmutatás alapján folytatja a kezelést saját praxisában.
„Sajnos elvesztettük a cicánkat, de a lehető legnagyobb emberséggel és tisztelettel segítették át Őt az „örök vadászmezőre”. Minden vizsgálati lépcsőnél figyelmesen tájékoztattak arról, mire lehet számítani. Hagytak időt a döntésre. Fantasztikus csapat!”
– Rácz-Szabó család
„5****** maximális emberség, segítőkészség, szaktudás egy helyen. Úgy gondolom másra nincs is szüksége egy felelősségteljes gazdinak. Bármikor fordulhatunk az Ambulancia dolgozóihoz, kimerítő, korrekt választ kapunk kérdéseinkre. Több alkalommal telefonon kaptam tanácsokat, be sem kellett vinni az állatot. A tarifa? Személy szerint a föld alól is előkaparom az összeget, ha kedvenceim élete és egészsége a tét. Tavaly egy befogadott, vízfejű cicát vittem, s a vizsgálat végén közölte Doktor Úr, hogy nem kell fizetni, ennyivel hozzájárulnak a befogadáshoz. Hát ennyi… Pedig több tízezer lett volna a végösszeg. Ilyen team az Ambulancia csapata, hálás köszönet érte. Mi maradunk törzspáciensek, az tuti.”
– Kovács Anita
– Hujber Róbert
„Magas szakmai tudással rendelkező, állatszerető, őszinte orvosok, kedves munkatársak, jól felszerelt rendelő. A kis kedvenc a legjobb kezekben van, ha ide hozza az ember. Tiszta szívből ajánlom a klinikát!”
— Gyuris Mónika Ágnes
„Szeretünk ide járni, gazdival-beteggel egyaránt kedves mindenki. Mindig megkapjuk a szükséges információt. Lizánk térdkalácsa a műtét óta teljesen renbe jött, újra ugrálhat, futhat. Médy szívférgességét, is itt kezeltetjük, jó úton halad a teljes gyógyulás felé.”
— Bató Emese
„5 csillaggal,és 5 fő jellemvonással értékelném őket: óriási szaktudás, elképesztő összhang a csapatban, lelkiismeretesség, őszinteség, emberségesség. Csupa olyan értékeket képviselnek, amelyek bőven elegendőek ahhoz, hogy soha többé ne vigyem máshova az állatkáinkat. Csak ajánlani tudom őket, a legjobbak! 🙂 Sok más állatorvos példát vehetne róluk – azokról, akiknek valóban az állatok érdeke az elsődleges, mindennél fontosabb, és időt, energiát nem sajnálva teszik a dolgukat.
(Kuci hálás csóválással üdvözöl mindenkit 🙂 )”
— Kovács Anita
„Bolháska 1999-2015. Végtelen hálával teli köszönetünket fejezzük ki Dr. Perényi Lászlónak a szívből jövő mindig figyelmes gondoskodásért.”
– Lele család
„Kedves Doktor Urak! Szavakkal ki sem lehet fejezni az érzéseimet és köszönetemet, amit a két brit cicám megmentéséért tettek. Erre szolgálnak a költők, hogy helyettünk ők beszéljenek.
Ebben nem csalódsz. Nem beszél, hát nem is hazudik, nem ígér, mégis odaadja mindenét. Nem szól, mégis többet mond, mint amit valaha ember mondott.”
— Icu
Az élhető élet tiszteletben tartása számunkra alapelv. Célunk, hogy a családok és kedvenceik hosszú, egészséges és boldog együttélést élvezhessenek, harmóniában egymással.
Folyamatosan frissítjük szakmai tudásunkat, hogy tanítással, a betegségek megelőzésével és korszerű gyógykezelésekkel támogathassuk pácienseinket és gazdáikat.
Tudatosan olyan gyógykezelési elveket és műtéti megoldásokat alkalmazunk, amelyek nemcsak a jelenben segítenek, hanem élhető Földet hagynak utódainkra is.
A weboldal a Demján Sándor Program keretében és támogatásával valósult meg.
Nyitvatartás: Hétfőtől – péntekig 11:00 – 17:00
Dr. Rengei Antal: 06-20-9217-737
Dr. Szalay János: 06-30-9532-698
Dr. Perényi László: 06-30-1956-960
Dr. Komáromi Richárd: 06-62-543-855
A weboldal a Demján Sándor Program keretében és támogatásával valósult meg.
© 2025 Kisállat-Ambulancia Kft. Minden jog fenntartva.
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a sütik (cookie-k), hogy eszközinformációkat tároljunk és/vagy érjünk el. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra olyan adatok feldolgozását ezen az oldalon, mint a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és jellemzőket.