Cégünk tulajdonosai (Dr. Rengei Antal, Dr. Szalay János, Dr. Perényi László) 1991-óta társak a kisállatok gyógyításában. Azért alapítottunk céget és üzemeltetünk állatorvosi rendelőt Szegeden, hogy a kisállat orvoslás területén szinte minden továbbképzésen részt vehessünk, folyamatosan fejlődhessünk és fejleszthessünk, az egyéni érdeklődésünknek köszönhetően specializálódhassunk és így segítsünk a hozzánk forduló Gazdiknak.
A ~ 40 éves szakmai tapasztalat, a több mint 130 ezer gyógyított páciens (melyből ~ 75-80 ezer a kölyökkorától az időskori elmúlásig volt páciensünk) alapozza meg azt, hogy az állatorvosi rendelőnkbe járó Gazdák a nagyon magas fokú szakértelmet, a kiemelkedően magas színvonalú technikai hátteret, a családias hangulatot és a csapatmunkát tartják a legfontosabbnak velünk kapcsolatban.
100 km-es körzetből nagyon sok állatorvos küldi szakellátásra hozzánk a saját betegeit, majd kezeli tovább az útmutatásunk alapján.
Az általunk működtetett kutyaovi – az országban egyedülállóan – segít az újonnan a családba érkező kölyökkutyák és gazdáik harmonikus együttélésének mihamarabbi elsajátításában, örömtelibbé, biztonságosabbá és gondtalanabbá téve ezt a kapcsolatot. A „végzett Gazdik” pozitív véleménye és a kutyák örömteli rendelői látogatásai nagyon megerősítenek minket.
Az etetés és a betegségek közötti összefüggések több évtizedes tanulmányozása, a gyakorlati alkalmazás eredményeképpen hosszabban és egészségesebben élő állatok Gazdáinak elismerő köszönete tovább sarkall bennünket ez irányú tevékenységünkben. Ezért kínáljuk boltunkban a kisállatok fölszerelési cikkei mellett az Eukanuba/IAMS tápcsalád és a Virbac Vetcomplex tápcsalád termékeit, mind az általános, mind az állatorvosi tápokban egyaránt.
Szívügyünk még az időskorú állatok megfelelő ellátása. Kiemelt figyelmet fordítunk betegségeik korai diagnosztizálására, hiszen a minél előbbi felismerés sok esetben jelentősen javítja a gyógyulás esélyeit és az életminőséget. Az idősebb kedvencek kezelése gyakran nagy kihívást jelent, mivel több, egymással összefüggő probléma is jelentkezhet náluk. Ezek gyógykezelése összetett, türelmet és alapos szakértelmet kíván. Fontos szerepet kapnak a speciális tudást igénylő beavatkozások, mint például a műtéti altatás és az idős szervezethez igazított ellátási módszerek, amelyek segítségével igyekszünk a lehető legbiztonságosabb és legkíméletesebb megoldásokat biztosítani számukra.
A több mint 30 éve bevezetett előzetesen egyeztetett időpontra történő betegbehívás az esetek többségében nagyon lerövidíti a várakozást. Természetesen munkánk jellegéből adódóan egy-egy eset túlnyúlhat az előre kalkulált kereteken, ill. sürgős esetek is gyakran beesnek hozzánk, ugyanakkor Gazdáink többsége ezt elfogadja, hiszen tudja rólunk, hogy minden páciensre annyi időt szánunk, amennyit szükséges. A 4 állatorvos többnyire folyamatos jelenlétének, a szakképzett asszisztenciának, a belső konzultáció lehetőségének hasznát Gazdáink élvezik és nagyra értékelik. Ráadásul így minden Gazdi megtalálhatja a neki legszimpatikusabb állatorvost, akinek viszont a többiek a háttérből segítenek, ha kell.
A weboldal a Demján Sándor Program keretében és támogatásával valósult meg.
Nyitvatartás: Hétfőtől – péntekig 11:00 – 17:00
Dr. Rengei Antal: 06-20-9217-737
Dr. Szalay János: 06-30-9532-698
Dr. Perényi László: 06-30-1956-960
Dr. Komáromi Richárd: 06-62-543-855
A weboldal a Demján Sándor Program keretében és támogatásával valósult meg.
© 2025 Kisállat-Ambulancia Kft. Minden jog fenntartva.
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a sütik (cookie-k), hogy eszközinformációkat tároljunk és/vagy érjünk el. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra olyan adatok feldolgozását ezen az oldalon, mint a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és jellemzőket.