széchenyi pályázat logó
Dr. Perényi László

Gyermekkori kezdetek

Tücsköt-bogarat gyűjtő gyermekéveim után sikeres felvételi vizsgát tettem a Budapesti Állatorvostudományi Egyetemre. Előfelvételisként egy évet a számomra szép emlékű Hódmezővásárhelyi Állatkórházban dolgoztam állatorvosi segédként. Az ott eltöltött idő megerősített abban, hogy az állatorvosi hivatást válasszam, és segített átvészelni az egyetem vizsgáit. Itt ismertem meg Rengei Antal és Szalay János kollégáimat is.

Pályakezdés és katonai szolgálat

Végzés után munkatársként hívtak a Szegedi KisállatAmbulanciára, ahol elkezdhettem a praxist. Ezt követően egy év sorkatonai szolgálat szakította meg a munkát, Kiskunhalason a Határőr Lovasiskolán törzsőrmesterként a lovak és határőr ebek egészségéről gondoskodtam.

Szakmai fejlődés

Civilként visszatérve a mindennapokba folytattam a gyógyító és megelőző munkát, és megszereztem a kisállatgyógyász, valamint a galambspecialista szakdiplomát.

 

Hivatás és küldetés

Úgy gondolom, hogy a mai kor embere kedvenceire családtagként tekint. Hivatásomnak és kötelességemnek tartom nemcsak a gyógyítást és a betegségek megelőzését, hanem a Gazdik ismereteinek bővítését is, hogy teljes harmóniában élhessenek kedvenceikkel.

Magánélet és hobbi

Mint sok állatorvos, civilben én is állattartó vagyok: otthonunkat kanárik, tengerimalacok és nyuszik népesítik be. A természetjárás és a madármegfigyelés mindig vonzott, újabban pedig a méhészkedést is szenvedélyemmé tettem.