Örülne, ha kiskutyája szinte azonnal szobatiszta lenne?
Ha magabiztosan, félelem nélkül mozogna idegen környezetben is?
Ha nem tartana más állatoktól, emberektől, a villamostól, a tömegtől, vagy akár az állatorvosi rendelő jellegzetes illatától?
A szétrágott székláb, a bepiszkított szőnyeg, a tócsába lépő zoknis láb, a mérges szomszédok az egész napos vonyítás miatt, vagy az a „házisárkány”, aki félelemből mindenkire támad séta közben és a rendelőben is kezelhetetlenül agresszív – mindezek komoly gondok, pedig egyszerűen megelőzhetők. Csak egy kis odafigyelés és önképzés szükséges, amely ráadásul élvezetes, tele van örömmel és vicces pillanatokkal mind Ön, mind kedvence számára.












A közös tanulás során Ön és kutyája kapcsolata sokkal mélyebbé válik, miközben Ön is jobb Gazdivá lesz.
Nem kell mindent egyedül, a saját kárán kitapasztalnia – hiszen a kiskutya legfogékonyabb időszaka (3 hetes kortól 3,5 hónapos korig) ideális a tanulásra. Ebben az életszakaszban néhány hét alatt hatalmas fejlődés érhető el, ami a későbbi együttélést is gondtalanabbá és egyszerűbbé teszi.
Vegyen részt néhány hétvégi foglalkozáson szakképzett asszisztensünk irányításával, és nyerje el: saját és családja nyugalmát, szomszédai elismerését és barátságát, valamint egy olyan kutyatársat, akinek egy életen át sokkal könnyebb lesz bármit megtanítani.
A weboldal a Demján Sándor Program keretében és támogatásával valósult meg.
Nyitvatartás: Hétfőtől – péntekig 11:00 – 17:00
Dr. Rengei Antal: 06-20-9217-737
Dr. Szalay János: 06-30-9532-698
Dr. Perényi László: 06-30-1956-960
Dr. Komáromi Richárd: 06-62-543-855
A weboldal a Demján Sándor Program keretében és támogatásával valósult meg.
© 2025 Kisállat-Ambulancia Kft. Minden jog fenntartva.
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a sütik (cookie-k), hogy eszközinformációkat tároljunk és/vagy érjünk el. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra olyan adatok feldolgozását ezen az oldalon, mint a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és jellemzőket.